2013. október 30., szerda

Lemezkarbantartó - Vicc Microsoft módra

Az utóbbi időben több helyen is küzdök a szabad hely hiányával a gépeimen. A Hyper-V-n a sok gép miatt, a saját asztali gépemen a kicsi SSD miatt, az Amazon EC2-ben a költségek miatt. Azt vettem észre, hogy a Microsoft igencsak hanyagul bánik a rendszerköteten felhasznált hellyel. Felesleges logokból, performance log mentésekből, update backupokból, hibás logméret korlátokból lazán össze tud jönni több tíz gigabyte.
Vannak dolgok amiknek a takarítására megvannak a módszereim, mint pl. A SoftwareDistribution mappa. Vannak viszont olyan helyek mint pl. A WinSxS amit nem ilyen egyszerű kipucolni.
Most éppen jókor jött ez a cikk:
Ezen felbátorodva elkezdtem pucolni, de nem csak a klienseimen, hanem a szervereken is. Ez utóbbiból az első ami a kezembe került az az Exchange 2013-as gépem volt ami úgy gyártott közel 70gigás rendszerkötetet, hogy be se lett élesbe állítva. A Disk Cleanup Wizard-dal meg a saját ötleteimmel ki is pucoltam vagy 30 giga cuccot róla.
Ezek után jött a DC. Keresem a gombot, sehol. Megnézem a hivatkozott KB cikket, keresem az eszköz parancssoros elérését (cleanmgr) a gépen, sehol.
Rakjam fel a Desktop Experience-et, hogy ezt az egy szerencsétlen toolt futtatni tudjam? (Az Exchange-nek prerequsite, tehát ott azért találtam meg)
Ez egy vicc, tehát nem lehet szemetet takarítani az "Ink and Handwriting Support" nélkül.
Remek. Gratulálok Microsoft.

2013. október 29., kedd

Office 365 (félre)konfigurálva

Nem kis kínszenvedés árán (AD FS, aoutodiscover szívások) a céges levelezés lassan beköltözik az Office 365-ba. Hibrid konfigurációt csináltam, mert nem akartam menekülő út nélkül összerakni az egészet. Mi van ha gáz van, ha valami nem működik, stb.?
Tegnap az egyik főnököm jelzi, hogy egy specifikus embertől nem jött meg egy levél, amit végülis a magán címén megkapott, de a cégesen nem.
Nézem az Event logot és ezt látom:


Ok, akkor nézzük meg az SMTP logot. Na az nincs mert, a Manage Hybrid Configuration Wizard ugyan létrehozta ezt az inbound connectort, csak éppen a logolást nem kapcsolta be rajta.
Megnézek még egy-két beállítást, kicsit tuningolok, hátha.
Bekapcsolom a logolást, hogy lássuk mi van...

Ma reggel. Megnézem az event logot, a fenti bejegyzések változatlanul ott vannak.
Irány az SMTP log (mostmár van):


Itt látszik, hogy a feladó IP-je beleesik az Office 365 által kreált konnektor IP tartományába. Megnézem, hogy ki a feladó: messagelabs.com.
A messagelabs.com a weben a Symantec oldalára irányít.
A MessageLabs egy online levélszűrő. A Symantec felvásárolta őket jó régen:
http://www.symantec.com/about/news/release/article.jsp?prid=20081117_01
Na tehát a következő derül ki számomra:
A MessageLabs IP címei beleesnek az "Inbound from Office 365" konnector tartományába. A MessageLabs kimenő SMTP-in ki van kapcsolva a TLS, Az "Inbound from Office 365" konnektoron kötelező a TLS. Eredmény: A levelek nem jönnek be.
Ez félre van konfigurálva drága Microsoft, de nagyon.
Létrehozok egy bugfix connectort TLS enforcement nélkül és felveszem az IP-t.
Küldök egy service requestet az O365 supportnak.
Gondolkozom, további logturkálás/nslookup. Kiderül, amit sejtettem: A MessageLabs több száz forrás IP-ről küld levelet. Bugfix konnentor elvet, TLS enforcement kikapcsol (adjunk egy pofont a biztonságnak).

Továbbgondolom. Íme az elméletem:
A Manage Hybrid Configuration Wizard a teljes Azure felhő összes IP tartományát felveszi a "Inbound from Office 365" konnektorra. Valaki nem gondolta végig azt, hogy Azure cloud <> Office 365. Natív spekuláció, de el tudom képzelni, hogy a MessageLabs az Azure infrastruktúrán fut.
Tehát, ha valaki Mail szervert üzemeltet az Azure-ban és a kimenő SMTP-n a TLS nincs engedélyezve, az nem tud levelet küldeni egy Hybrid Exchange-nek.
Mi rosszabb, ugyanez valószínüleg a teljes Office 365 infrastruktúrára igaz ezek alapján:
http://community.office365.com/en-us/forums/158/t/156048.aspx
Ezzel csak az a gáz, hogy ha bemigrálom a bejövő levelezésemet is, ott már nem tudom a TLS enforcement-et kikapcsolni.

Twitter

Nem vagyok elég trendkövető tudom, ezért csak most, de lehet, hogy valaki a Twittert olvassa inkább. Így ide is elkezdtem kirakni a dolgaim:
https://twitter.com/sufzoli


Feszültségreferencia 5. - Panelrendelés

A hétvégi nagy panel rendelgetés közepette megrendeltem a feszültségreferencia paneljét is. Annyi csavar van a dologban, hogy hozzácsaptam a boost tápból is kettőt. Így ez utóbbinak ingyen lesznek meg a paneljei (itt látszik igazán, hogy mekkora is a boost táp).
Íme:


Boost táp 1.

Amint kiderült, hogy a LED-es villogóban kevés a 3V (legalábbis így gondolom, de az előző bejegyzés alapján ez kezd kevésbé biztos lenni) elkezdtem gondolkozni azon, hogy mit lehet tenni a dologgal. Ami eléggé biztos, hogy a cellák (elem) számát nem tudom növelni.
Ez addig gondolati síkon maradt amíg valahol meg nem akadt a szemem a Microchip MCP16252-es tokján. Ez egy nagyon pici, nagyon egyszerű boost táp IC. Plusz 5db hozzárakott passzív alkatrésszel akár egy cellából csinál 5 voltot. Mindezt 96% hatásfok mellett teszi, a saját (terhelés nélküli) áramfelvétele bekapcsolva is csak 14uA.
Ha már rátaláltam erre a szerkezetre, elgondolkoztam azon, hogy jó lenne ez másra is. Ott van pl. a hőmérőm. A jelenlegi verzió 2db AAA elemről megy, viszont jelenleg 2.7V-nál kirakja a LOBATT jelzést és olyan 2.5V körül ki is kapcsol. Mi lenne ha át tudnám kapcsolni erre a tápra és akkor tovább bírná. Talán még az is beleférne a dologba, hogy az AAA elemek helyett mondjuk 1db 2450-es celláról menjen.
Ezeken felbuzdulva gyorsan terveztem is egy kis áramkört/panelt hozzá. A dolog breadboard-ba dugható az egész panel 12x15mm, átkapcsolható rajta a feszültség 3.3V és 5V között, valamint a uC felől tud fogadni egy sleep jelet. Ha sleepbe kapcsoljuk akkor a saját fogyasztása 1uA lesz és átengedi a bemenő feszültséget. Ezzel el lehet játszani pl. hogy ne induljon el addig amíg a tápfeszültség 2.7V alá nem csökken.
Egy dolgot nem tud a jelenlegi nyák terv. Nem kapcsolható közvetlenül a breadboard tápsínjeire, így némi plusz madzagolást igényel. Ennek két oka van: 1. Amikor terveztem ez nem jutott eszembe. 2. sajnos többféle kiosztású breadboard létezik (különböző a távolság a tápsínek és a normál rész között).
Íme a kapcsolási rajz:


És a nyákterv:


2013. október 28., hétfő

LED-es villogó 2.

Rá kellett döbbennem, hogy többszörösen is idióta vagyok. Nem mintha ezt eddig nem tudtam volna, de most megerősítést nyertem.
Amikor elkezdtem beforrasztani az első teszt villogót és nem működött a belerakott egy szem piros LEDdel, akkor jöttem ugye rá, hogy a kék LED nyitó feszültsége 3.2V. Azon persze nem gondolkoztam, hogy a piros miért nem működik.
Pedig egyszerű, tegnap este döbbentem rá. Az egésznek nem sok köze van a LED nyitófeszültségéhez. Ahhoz sokkal inkább, hogy a KiCAD modul tervezésénél FELCSERÉLTEM A CR1220 PÓLUSAIT.
Na gratulálok. Ma ki is próbáltam. óvatosan, hogy ne érjen a széléhez fordítva toltam bele az elemet a tartóba. És láss csodát, elkezdett villogni.
Még ki akarom próbálni, hogy ezen az amúgy is elbénázott panelen a kék LED mit művel.
Ha véletlenül mégis elég neki a 3V akkor az eredeti csík szerű villogó megépíthető, ugyanis a V364-es elemtartó lábait nem cseréltem fel.
Megyek is elemet venni. :-)

2013. október 27., vasárnap

GainClone 2. - Panel rendelés

Végre sikerült összeraknom a paneltervet, kijavítottam a táp hibáját (az első verzióról lemaradt a LED), valamint terveztem egy kis panelt a hangerőszabályozóhoz (Poti + Bemeneti szűrőkondi).
Íme az eredmény:
Eredetileg azt terveztem, hogy a GainClone paneljei mellé még odarakom egy 12x15mm-es tervemet, de láthatóan az nem fért volna bele a 100x100mm-es panelméretbe.
Ez ma el is ment Kínába gyártásra, 2-3 hét és jön.

2013. október 25., péntek

A nemzetköziség átkai

Kaptam egy levelet a főnökömtől. Szerinte valami gond van a naptárával. Ő Londonban ül és a jövő héten New York-ba megy. Szervezi a találkozóit és a rendszer nem jó időpontokat rak a naptába. London és New York között 5 óra az időeltolódás, neki pedig 4 óra eltolódással kerülnek a bejegyzések a naptárába.
Fél perc gondolkodás után, íme a megoldás:


2013. október 24., csütörtök

Kedves Teszvesz/Vatera! Cseszd meg! 2.

Ma megpróbáltam belépni mert üzenetem jött. Nem engedett be merthogy rossz a jelszavam.
Na szóval a jelszavam JÓÓÓÓÓ! Fogod idióta? JÓÓÓÓÓ!!!!! A KeePassból jön és nem a kisújjamból.
Jelszóváltoztatós e-mail kér, kap.
Régi jelszó beír újra.
Közli, hogy túl hosszú.
Fogom, hogy rendszert downgradeltek, de legalább a régi jelszószabályokat nem ártana tartani.
Ja bocs, túl nagy volt a biztonság, így könnyebb a bruteforce.

2013. október 22., kedd

UV Levilágító 7. - És lőn világosság

Kipróbáltam a világító panelt. Még egyenlőre labortápról. Mind a hat működik.


Microsoft Exchange - Left the shit behind.

Egy fél órája leültem a gépem elé. hogy megírjak egy blog bejegyzést. Ja nem ezt...
Látom a skype-on, hogy az egyik főnököm, pontosabban a CEO maga keresett egy negyed órája, hogy megint reszelek-e valamit, mert nem mennek ki a levelei. Persze nem sürgős, késő van, ráér holnap.
Az én fejemben, ha valami összecsinálta magát egy éles "ügyfél" rendszerben, akkor az nem ér rá holnapig.
Körülnézek, minő meglepetés: Back Pressure
A frissen telepített majd upgradelt Exchange C: kötetén van 2G hely. WTF?
Az Exchange saját könyvtára valami 16GB. Mi van? Talán ha 1GB az egész telepített Exchange.
Nézelődök. Van egy 14GB-os mappa.
Ez:
http://thoughtsofanidlemind.wordpress.com/2010/08/16/freeing-up-disk-space-after-exchange-2010-installations/
Kivágom a francba, transport restart. Béke.
Hogy mi a francért kell egy ekkora szeméthegyet hagynia maga után az SP-nek azt fel nem foghatom.

2013. október 21., hétfő

GainClone 1. - Avagy Elbénázott rendelés 2.

A közös erősítő építésről már írtam részleteiben itt és itt.
Legyen ez a bejegyzés ennek a projectnek a "hivatalos" kezdete. :-)
A cuccról:
A feladat egy erősítő építés volt. Valami jó hangú, nem túl bonyolult (első projectnek A osztályú hőerőműbe, vagy nagyfeszültségű csöves csodába nem kezdünk bele)  cucc. Több szempontból is jó választásnak tűnit egy TI (NatSemi) Overture alapú cucc:
A hírek szerint elég jó hangú szerkezet.
Az egy IC plusz néhány passzív elem egyszerűvé teszi az építést
Volt egy marék LM4766 a fiókban itthon
Már egy jó idejeakartam építeni egy ilyet.
A project állása:
Van egy még nem végleges mechanikai terv (ezen még reszelek, de nagyjából így fog kinézni:

Van egy közel végleges panel terv:
Miért néz így ki?
Mert ez nem egy panel, hanem kettő. A rajzon fölül a táp fele (a pozitív és a negatív táp egyforma) jobb oldalt alul meg a végfok panel. Összemontírozva azért van, mert így olcsóbb gyártatni, fűrész meg van itthon. Az 5x10-es és a 10x10 panel 10db-os ára között 1 egyész dollár az árkülönbség (a teljes 10db-ra).
Miért "közel" végleges?
Mert ott van az az üres rész, ahonnan hiányzik a hangerőszabályzó panele (ALPS Blue + bemeneti leválasztó kondi), és mert most vettem észre, hogy a tápról lemaradt a bekapcsolást jelző LED csatlakozója és korlátozó ellenállása.
És akkor a bénázásról:
Rakom össze a paneltervet ma reggel, amikor eszembe jut, hogy a hangerőszabályzó panel még sehol. Irány a levelezésem, hogy megnézzem az ALPS Blue rendelését az adatlap miatt.
Ekkor találom meg a rendelésre küldött keddi levelet (6 napja), melyben értesítenek, hogy nem tudják elolvasni a szállítási címet (hurrá magyar ékezet). Ok. válaszolok a levélre, és a címben elírom az irányítószámot. Majd mégegy válaszlevél, immár a jó irányítószámmal.
Mostmár csak imátkozhatok, hogy jó helyre küldjék az egész pakkot.

2013. október 20., vasárnap

UV Levilágító 6.

Ma nekiugrottam és megszületett a táp.
Itt a kész panel:






Itt pedig beültetve:





A bekapcsolásig még nem jutottam el. Ahhoz a trafóra még fel kell tenni a csatlakozókat, amire ma már nem jutott idő

KiCAD bug

Egy jó ideje keseríti az életem egy bug a KiCAD-ben. 2-3 hónappal ezelőtt felraktam az aktuális stabil verziót (2013-07-07- BZR 4022). Ez elkezdte azt játszani, hogy minden kinyomtatott forszem fúrójelzésébe tett egy sárgás zöldes szélt (fekete fehérben nyomtatva!!) valamint a vonalakat egy nagyon vékony csíkkal jelölte. Ezen túl bizonyos forszemek hiányoztak. Ez utóbbi kettő ráadásul a preview-ban nem is látszik hibásnak.




Ez sajnos azt jelentette, hogy gyártásba bármit el tudtam küldeni, mert a gerber kimenet jó, viszont itthon semmit sem tudtam megcsinálni (a frekimérő RT-nek elküldött példánya volt az utolsó dolog amit még le tudtam gyártani mert az egyik gépemen még nem raktam fel az új KiCAD-et és ügyeltem, hogy ne módosítsam a terveket az új verzióval).
Ma reggel neki akartam állni, hogy megcsináljam az UV levilágító tápegységét és újra szembesültem ezzel a problémával.
Irány a net, új verzió nincs. Körülnéztem a KiCAD bug tracking-ben. És megtaláltam a hibát. Megoldás nélkül:
https://bugs.launchpad.net/kicad/+bug/1199340
Tovább nézelődve rátaláltam erre:
https://bugs.launchpad.net/kicad/+bug/1153065
Úgy tűnik, az én nyavajám két különböző bug ami egymásra hat, de szerencsére a másodikban benne volt a megkerülő megoldás fele.
Na tehát az új "workflow":
Nem nyomtatunk hanem plotolunk.
Nem gerberbe hanem postscriptbe.
Ezek után felraktam egy GhostScriptet. Ennek van egy ps2pdf scriptje ami PDF-et csinál a dologból.
Íme az eredmény:
Az, hogy a KiCAD hajlandó PS-be és DXF-be dolgozni valahogy nem volt meg nekem. Gyanítom az előző verzió ezt nem tudta. Ez egy nagy felfedezés számomra ami nagyban megkönnyíthette volna az életem. De ez nem ennek a bejegyzésnek a témája.


2013. október 16., szerda

A hűtő 2.


Elkészült a mű. Íme:



Beüzemeltem, várom az eredményt, remélem jobb lesz mint újkorában (ráférne)

2013. október 14., hétfő

UV Levilágító 5.

Kicsit most lassabban haladok az elektronikai cuccaimmal.
Elkészült a levilágító tápjának a terve. A panel házi gyártásban készül, amint lesz időm rá.

A rajz:



A panelterv:




Elbénázott rendelés

Szedegetem össze a kedves barátommal közös erősítő alkatrészeit. Már egy rakás dolog itt van:
- A TI (NatSemi) Overture tokok a fiókomból. :-)
- A hűtőborda, chipkondik, a hexfred-ek, a tápcsati/szűrő a Lomextől
- A csatlakozók és a csatolókondik a Kácsától
Hétvégén megrendeltem a tápszűrőket a Farnelltől. Gondoltam, ha már rendelek, akkor még néhány hátralékomat is letudom.

Bénázás 1.
Leadtam a rendelést és nem vettem észre, hogy az elkókból csak négyet rendeltem amikor nyolc kell. Puff neki, utánaküldtem mégegy rendelést, plusz szállítási költségért.

Bénázás 2.
Fogyóban volt (még most is. :-( ) a hőmérőhöz való LCD meghajtó IC, gyorsan rendeltem belőle. Megjött. Ránéztem. Anyáztam. A panel a VSOP-56-os tokhoz van tervezve, TSSOP-56-ost rendeltem.

Bénázás 3.
Nem bírtam magammal, csak megrendeltem az edge SMA csatlakozót a GPS vevőhöz. Ennek jó a szélessége. Csak épp nem tudom használni. A föld lábai olyan szélesek, hogy teljesen eltakarják a panel padjeit így nem tudom beforrasztani.



Bedühödtem, hirtelen felindulásból beforrasztottam az eredeti csatlakozót:



 Még két rendelésre várok az erősítőhöz:
- Toroidok a HG-tól
- ALPS Blue Velvet + Takman ellenállások a PartsconneXion-tól

Remélem ezeken nem szúrtam el semmit.
Ja, de mégis. Ez már csak a morgásom. A HQ-nál a rendelésben 0Ft volt a szállítási költség. Azért is rendeltem postán, mert ha ingyen szállítanak akkor nem kell küzdenem, hogy zárás előtt odaérjek. A visszaigazolásban meg már volt utánvét díj. Fasza.

Napelem kurzus 2. - Számológép

Ma leadtam a második házifeladatot a napelem kurzushoz. Kegyetlen, hogy mit szívok össze a számításokkal. A megoldások alig kibogozhatóak a videokból, a matematikát/fizikát meg teljesen elfelejtettem. Tegnap este két órát ültem egy exponenciális egyenlet felett mire kibogarásztam, hogy logritmussal kell megoldani és, hogy hogyan.
Meg kell állapítanom, hogy a Windows beépített számológépe egy vicc. Nem gondoltam volna, hogy lesz még olyan, hogy a fiókomból elő kell kaparnom a zsebszámológépet, ráadásul azért, mert a Windows-é buta.
Most keresek a neten valami használható daradot.

2013. október 12., szombat

Windows 8.1 - Sárba tiport "szabadság"

Voltam egy Freescale által szervezett konferencián. Itt írtam is róla.
Amiről viszont nem írtam, mert csak kis kellemetlenségnek tűnt, hogy az ott adott Freedom ("szabadság" :-) ) board-ot nem tudtam életre lehelni és az OpenSDA debug firmware-t az asztalszomszédom gépén raktuk fel rá. Azt gondoltam biztos elszúrtam valamit.
Azóta kiderült, hogy nem én vagyok a ludas, hanem ebbe más is belefutott:
http://mcuoneclipse.com/2013/10/12/frdm-board-bootloader-fails-with-windows-8-1-preview/
Szóval a Win8.1 és az OpenSDA nem szeretik egymást. :-(
Megoldás egyenlőre nincs, így a fejlesztős gépem upgrade-je kérdéses.

2013. október 10., csütörtök

Kellemes meglepetés

Valamikor '97-'98 körül regisztráltam magamnak egy hotmail-es címet. Alapvetően azért, hogy az akkori HP-s címem mellett legyen valami magán elérhetőségem, ha a HP-s megszűnik (ez '99-ben be is következett).
Éveken keresztül használtam is sok egyéb mellett. Ráadásul volt olyasmi ami nem is működött mással. Pl. a Microsoft fórumok értesítései.
Folyamatosan szídtam az egészet, mert az elérhetősége egy katasztrófa volt. Se POP3, se IMAP, az Outlook konnektor meg egy ipari hulladék.
Időnként feltűntek, majd eltűntek különbözö open source konnektorok, de ezek se voltak igazán használhatóak (főleg amikor az MS változtatott valamit).
Kb. amikor megszűntem MVP lenni, megszűntem a hotmail-t is használni. Feladtam a harcot.
Persze a hotmailt megtartottam elsősorban a passport miatt.

Ma jött hozzánk egy új kolléga, aki hotmail-t használ. Volt egy kis hitvitánk a dologról. Ennek kapcsán kiderült, hogy amióta én ezt utoljára használtam sokminden változott.
Megnéztem magamnak.
Szóval mostmár a getmail POP3-al szedi le a hotmailes leveleimet, tolja be az Exchange-be, a szemetet kitakarítottam, a mások által az én címemre regisztrált hírleveleket lemondtam.

Boldog vagyok. Újra él a legrégebbi e-mail címem. :-)

2013. október 9., szerda

Nyomd meg a start gombot

Az elmúlt heteimet CRM migrációval töltöttem. A dolog nem volt különösebben egyszerű mutatvány (windows 2012-vel, AD FS farmmal, Amazon ELB-vel fűszerezve), de végül is összeált.
Át is áltunk, de sajnos az Outlook kliensek szinkronizációja szétesett. Így ezeket távolról join.me-n keresztül javítgatom.
Na szóval:
Csak mert kultúrember vagyok. Szépen megkérném azt a zsenit, aki a windows 8 UI-t tervezte, hogy üljön le egy 2 bit/évszázad sebességű join.me session elé és nyomja meg a start gombot.
(most demegütném)

2013. október 8., kedd

Én és a 3D 2. - Feszültségreferencia 4.

Úgy érzem át vagyok verve, vagy megszivattam magam, vagy esetleg nem vagyok elég türelmes?
Az előző 3D tervemet le szeretném gyártatni akrilból. Ehhez 2D-s (aktuálisan EPS) fájlt kellene leadni.
Az Autodesk 123D Design 2D konverziót már csak fizetősen kínál.
3D exportot lehet csinálni, de azt még tovább kellene konvetálni. Ezt meg is próbáltam. Vadásztam dolgokat, de nem igazán jött össze. Az OpenSCAD ugyan beolvasta, meg is jelenítette, de amikor ki akartam belőle 2D-ben rakni elhajtott valami hülye hibával (ja, nem a korábbi képen lévő teljes modelt akartam kipakolni, csak a három plexi lapot egymás mellé téve.
Miután nem jött össze a mutatvány, úgy gondoltam újrarajzolom az OpenSCAD-ben. Persze mostmár csak a lapokat.
Íme:

module roundedRect(size, radius)
{
    x = size[0];
    y = size[1];
    z = size[2];
   
    linear_extrude(height=z)
    hull()
    {
        translate([radius, radius, 0])
        circle(r=radius);

        translate([x - radius, radius, 0])
        circle(r=radius);

        translate([x - radius, y - radius, 0])
        circle(r=radius);

        translate([radius, y - radius, 0])
        circle(r=radius);
    }
}

color("LightGrey",0.5)
difference()
{
    roundedRect(size = [54,100,2.5], radius = 4);
    translate([6,6,-0.5]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([48,6,-0.5]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([6,94,-0.5]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([48,94,-0.5]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
}

color("LightGrey",0.5)
difference()
{
    translate([0,0,12.5]) roundedRect(size = [54,100,2.5], radius = 4);
    translate([13.75,5,12]) cube([26.5,52,3.5]);
    translate([6,6,12]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([6,71.425,12]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([48,71.425,12]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([12.44,83.84,12]) cylinder(3.5,2,2);
    translate([41.56,83.84,12]) cylinder(3.5,2,2);
    translate([48,6,12]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([6,94,12]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([48,94,12]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
}

color("LightGrey",0.5)
difference()
{
    translate([0,0,20.5]) roundedRect(size = [54,100,2.5], radius = 4);
    translate([6,6,20]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([6,71.425,20]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([48,71.425,20]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([12.44,83.84,20]) cylinder(3.5,7.5,7.5);
    translate([41.56,83.84,20]) cylinder(3.5,7.5,7.5);
    translate([48,6,20]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([6,94,20]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
    translate([48,94,20]) cylinder(3.5,1.6,1.6);
}



Ja bocs, szóval íme:


2013. október 7., hétfő

Feszültségreferencia 3.

Itt az első eredmánye a 3D tervezési kísérleteimnek.
Elkészült a doboz terv. Amint képes leszek a szoftverből 2D-ben a lézervágáshoz megfelelő formátumban kinyerni a rajzot, a panel tervel együtt megy a rendelés Kínába.


Ezen már látszik, hogy mit találtam ki teleptartónak.

2013. október 5., szombat

Én és a 3D

Az a helyzet, hogy a 3D tervezéssel mi nem vagyunk túl nagy barátságban. Rendszeresen előjön, hogy kellene, de tipikus 20 perc kínszenvedés után eddig minden esetben feladtam. Volt már a KiCAD 3D modellezése, volt már a google sketchup, meg a múltban több kísérlet az eredmény kiábrándító.
Ez biztosan abból adódik, hogy mint IT gyerek, hozzászoktam, hogy bármilyen szoftverből max 10 perc alatt eredményt tudok kicsiholni. Ezekkel a cuccokal pedig nem boldogulok.
Ezen túl, viszont ott van, hogy az elektronikai projectjeimhez már nagyon kellene, valamint előbb-utóbb megjőn a 3D nyomtatóm, ami pedig egyáltalán nem megy másképp.
A végső lökést, hogy 20 percnél többet szánjak a témára, egy barátom adta, aki kitalálta, hogy építsünk közösen erősítőt. Viszont szeretné látni, hogyan fog kinézni.
Tegnap este a 20 perc helyett két órát töltöttem az 123D Design-el és anyázással.
Ma reggelre már egészen belejöttem. Íme az erősítő hűtőbordája.


 Egyre egyértelműbb, hogy a gépemnek mennie kell. Ezt már elég nehezen viseli. :-(

2013. október 4., péntek

ELMÜ

ELMÜ mi barátunk bejelentette, hogy áramszünet lesz az irodában.
Én ennek megfelelően ki is küldtem a tervezett leállás című levelemet.
A főnököm felháborodott, hogy hogyan képzelik mindezt, nekünk ez pénzbe kerül, miért nem csinálják munkaidőn kívül. (Jegyzem meg van valami abban amit írt)
Megkért, hogy intézzem el, hogy munkaidőn kívül csinálják. (Mint nem magyar, nem itt élő világpolgár nincs tisztában a helyi viszonyokkal)
Ok.
Megjegyeztem, hogy nem sok esélyét látom, hogy ezt el lehet intézni.
Megpróbáltam felhívni őket. A csoda AVR-ről lepattantam, mert nincs ügyfélszámom. Persze, hogy nincs elvégre az irodaház fizeti a számlát.
Megkértem az irodaház managerét, hogy próbálja meg.
Megpróbálta:
Megtudtam, hogy mi vagyunk értük (mármint az ELMÜ-ért) és ha akarunk jöjjünk be mi a hétvégén dolgozni, mert az ő embereik nem fognak.
Na remek.
Az eddigiek nem túlzottan háborítanak már fel, mert ebben az országban élek és hozzászoktam az efféléhez.
Ami viszont kiverte a biztosítékot:
Tervezett leállás esetére lehet az ELMÜ-től aggregátort bérelni. Ebből árbevételük van. Ezek után semmi érdekük sem fűződik ahhoz, hogy munkaidőn kívül csináljanak bármit.

Windows 8.1 - RSAT

Nem, nem, nem. Nem jelent meg a Windows 8.1 véglegeshez az RSAT.
Ezt a bejegyzés inkább a múltkori, hogyan sikerült a Windows 8.1 upgrade cikkhez tartozik.
Tehát van még egy áldozat. Az update kinyírta az RSAT-ot. A 8.1-hz meg még nincs, vagy legalábbis én nem találtam. :-(

2013. október 3., csütörtök

LED-es villogó 1.

Erről a projectről már írtam itt és itt.
Időközben valamelyik este nekiláttam és felszeleteltem a panelt.
Be is forrasztottam egyikre az alkatrészeket (egyenlőre csak egy LED-el). Bekapcsoltam és...
Nem történt semmi.
Nem volt időm foglalkozni a dologgal tovább, de egy dolog motoszkált a fejemben.
Ma reggel megnéztem a kék LED adatlapját.
Forward Voltage: 3.2V

 
Na remek. Ez a büdös életben nem fog nekem egy 3V-os elemről elindulni.
Panelek a kukába, tervezhetem az egészet újra. Pontosabban: láttam a Microchip-nél egy boost konvertert. Amúgy is ki akartam próbálni. Itt az ideje.

Microchip mintarendelés

Néhány hónappal ezelőtt nézegettem, hogy melyik félvezetőgyártótól lehet mintát rendelni. Rendeltem is jónéhány dolgot.
A Microchip kicsit kilógott a sorból. A többieknél vagy lehet rendelni, vagy nem. Náluk lehet is, meg nem is. Mintát rendelni ugyan lehet, de Magyarországról nem. Ennek ellenére kipróbáltam. Az Angliában élő barátom részére rendeltem, megérkezett, majd ő elküldte nekem az atomórával együtt.

Azóta változott a helyzet egy kicsit. A magyar forgalmazónál megnyílt a mintarendelés lehetősége:
Sajnos ami nekem kellene az nem rendelhető, a PIC uC-k meg nem igazán érdekelnek, de a lehetőség ott van.

A hűtő 1.

Az irodámban van egy hűtő. Pontosabban borhűtő, de mi az üdítők hűtésére használjuk.
 
 (Na most a cucc nem pontosan így néz ki. A típusa azonos ezzel, a mérete is de a design más. Fotózni nem tudtam rendesen, mert tükröződik)


Pontosabban használtuk amikor ment a klíma, mert egyébként nem hűtött rendesen, meg ameddig meg nem döglött. Mostmár egyáltalán nem hűt.
A szerkezet nem kompresszoros, sőt nem is abszorbciós.
Két aluminimum hűtőborda, két ventillátor és egy 60W-os 40x40-es peltier elem.




Szétszedtem. Megmértem.
A peltier elem kap tápot, csak épp nem hűt.
Remek. Találtam is pont ilyet a HEStore-ban három és félezerért.
Azután el kezdtem gondolkodni.
Ha visszarakok egy ugyanolyat attól még mindíg szarul fog hűteni.
Van ugyanaz a méret (40x40) 89W-osban. Ok, de ez még mindíg nem az igazi..
Méricske. A hűtőborda lyukai között 57mm van. Az 50x50-es is lazán befér, csak a nikecellen kell faragni kicsit. Ez ráadásul 150W-os.
Ok. Ez jó lenne, de az alulméretezett 12V-os Kínai tápból fix nem szedek ki 12,5A-t.
Gondolkoz:
Fogjunk egy 150W-os 12V-os tápot. Kéne építeni, de van a lomexben és nem érzem a témát kiemelt projectnek, hogy ezzel szórakozzak.
Fogjunk egy 12V-os 15A-s relét.
A relé megy az eredeti peltier helyére, és kapcsolgatja a 150W-os tápot az új peltier-re.
Összeszedem az alkatrészeket és összedobom, amint oda jutok....

2013. október 2., szerda

Frekvenciamérő utóélete 4. RT+W8+DIMAG

Tegnap jött a levél a dimag-tól, hogy megjelent a Rádiótechnika októberi száma.
A notimon Windows 8.1 az van, dimag reader viszont nincs.
Desktop dimag reader felugrik.
Bejelentkezem. Közli, hogy már kihasználtam a megengedett letöltések számát. Anyád.
Vakarózás, logmein, otthoni gép. Dimag reader beizzít, RT letölt. Lapozgat, nyögvenyelősen (azért így logmeinben nem egy sebességbajnok), frekimérő sehol. :-(
Ok, tartalomjegyzék átnéz még1x.
Nincs frekimérő. :-/
E-Mail a szerkesztőnek, hogy WTF
E-Mail vissza. Ő leadta. A novemberi számhoz. De még csúszhat, mert a sorozatok magasabb prioritásuak. Szeretünk Barbi.

Azért csak futok még egy kört a Dimaggal a notin. Windows App Store. Telepítsünk. Kell egy passport....
A Metro nénikéjét. Kb. öt appstore indítás és képernyő váltogatás után sikerül a KeePass-t meg ezt a Metrós hulladékot úgy összeraknom két monitoron, hogy a jelszavamat be tudjam vésni az appstore-ba.
Nem, nem akarok passportal bejelentkezni. Nem, az anyád szinkronizáld és nem a dolgaimat. ACTIVE DIRECTORY DOMAIN EMBER!!! Mindenhez hozzáférek amihez akarok. NEM, NEM AKAROM kibogarászni, hogy szerinted hol kellenének lennie a cuccaimnak. NAGY FIÚ VAGYOK EGYEDÜL IS EL TUDOM DÖNTENI, HOGY MI HOL LEGYEN.
Na végre a profilom szétbarmolása nélkül sikerül felküzdeni a metrós (broáf) dimag readert. Jé, ennél nem fogytak el a letöltési lehetőségeim. Lehúztam az újságjaim, béke van.

2013. október 1., kedd

Szeretünk HP 2.

Csak folytatásként.
Már pont indultam el az irodából amikor a gép tulajdonosa szólt, hogy nem tud Office-t telepíteni.
Átmentem a másik irodába, hogy megnézzem mi a gond. Az Office közölte, hogy valami komponensek már fenn vannak és így nem tud települni.
Na szóval holnap lezúzom az egészet és felteszek egy MS gyári Win8-at. Az összes előretelepített bloatware meg húzzon ahova gondolom.

Szeretünk HP

Tegnap délután 4h
Kaptam kézbe egy HP desktopot, hogy adjam oda az egyik felhasználónak.
Windows 7-el jött.
Windows 8 kéne rá. Adtak hozzá 5!!! db DVD-t.
Beletuszkoltam. Mint a régi floppis időkben: "Rakja be a következő lemezt."
Az 5. után hazamentem, nem vártam meg a végkifejletet.
Ma reggel. 9.
Mondom neki angol. Mondja cseh és csehül kicsesz velem.
Fél órát tükörfordítok, nem tudom kiverni belőle, hogy angolul dumáljon.
Megunom, lezúzom. Megint szorgalmasan betologatom a lemezeket.
Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít. Konfigurál újrabootol telepít.
!!!! HÁROM ÓRA MÚLVA !!!!
Elmegyek ebédelni.
Visszajövök.
Mondom neki angol. Mondja jó. Ebben maradunk, odaadom a tulajnak. ~13:30.

Könyörgöm egy vadiúj i7-esen fix nem tart 20 percnél tovább a telepítés.
Gratulálok HP.
Fix, hogy a következő gép a HP bloatware lezúz, aktuális Windows felrak körben fog zajlani.

Fejezetek az Amazonos hétköznapokból 1.

Valami bénázásom folytán a két DC-nk pingeni tudja egymást, de a B zónában lévő DC-ről nem tudok szolgáltatásokat elérni az A zónában lévő DC-n.
Próbálkoztam mindennel. Nem jött össze.
Itt jött amikor az ember nem figyel és mellényúl. Kinyírtam a gép default gateway-ét.  Minden kapcsolat elszállt, RDP kimúlt.
Ugyebár az Amazonban nincs konzol, tehát onnan nem tudom javítani. Az adott subneten nincs másik gépem.
Tehát gyártunk egy új instance-t oda (kb. 20 perc), belépünk, onnan RDP, gateway beállít, új instance nyakonvág, örül.

Másfél hete küzdök azzal, hogy összerakjam a Microsoft Dynamics CRM 2011-et és az AD FS 2.1-et. Tegnap végre sikerült. Ma megpróbáltam az éles adatbázis másolatát átvinni a teszt CRM-re. SMB másolás két gép között ugyanazon a subneten, egyszerűen nem működik.
Próbáltam a 15GB-os fájlt átmásolni nem ment.
Próbáltam 100 megás tömörített szeletekben, az sem ment.
Maradt az, hogy plusz kötet felcsatol, oda a DB backup kirak, kötet lecsatol, teszt gépen felcsatol, restore, örül.

Egyszerű az élet az Amazonban.